vitéz Massányi Tibor százados

(posztumusz őrnagy)

(1903-1942)

Két testvérbátyja az első világháborúban halt hősi halált. Massányi Tibort 1926. augusztus 20-án avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián. A kitűnő vívóként is ismert tiszt 1933. október 1-től 1935. szeptember 30-ig a Ludovika Akadémia testnevelő tanáraként szolgált, majd ugyanezt a beosztást töltötte be a Bolyai János Műszaki Akadémián is. Ezután került át a miskolci 13. gyalogezredhez, amelynek állományában került ki a doni hadműveleti területre 1942 nyarán.
Massányi százados a 2. honvéd hadsereg őszi hadműveletei során, mint századparancsnok vett részt a harctevékenységben. 1942. szeptember 29-én Perejezsaja településtől délre az ellenség nagy erőkkel tört be a magyar csapatok védőállásaiba. Az eredeti helyzet visszaállítására elrendelt ellenlökést Massányi százados vezette. Kemény küzdelem árán az ellenlökést végrehajtó harccsoportnak sikerült mintegy két zászlóaljnyi szovjet katonát a saját állásokból kiverni. Harc közben a százados súlyos váll-lövést kapott. A zászlóalj parancsnoka ekkor elrendelte, hogy a százados adja át a harccsoport vezetését a szakaszparancsnokának és utasítást adott, hogy szállítsák őt a segélyhelyre. Massányi megtagadta a parancs végrehajtását és jelentette: „Századomat nem hagyom el, itt a helyem, amíg bírom, kitartok.” Nagy fájdalmai és erősen vérző sebe ellenére is tovább vezette a harccsoport támadását. Végül azonban annyira elvesztette erejét, hogy hordágyon vitette tovább magát, de továbbra is az emberei között maradt. Az ellenség egyre erősödő gyalogsági- és aknavető tüzében folytatták a megszabott feladat végrehajtását. Massányi századost ekkor érte a halált okozó gránátszilánk találat. Halála felbőszítette katonáit, akik – nem törődve a gyilkos tűzzel – kegyetlen közelharcban szuronnyal vetették vissza az ellenséget és állították vissza az eredeti helyzetet. Massányi százados hősiessége és katonái bátorsága megakadályozta az ellenség térnyerését és azt, hogy a szomszédos hadosztály arcvonala mögé kerüljenek. Bajtársai a jekatyerinovkai temetőben helyezték örök nyugalomra. 1943. március 4-én a Magyar Királyi Honvédség első tagjaként adományozta részére a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet.

Illésfalvi Péter - Kovács Vilmos - Maruzs Roland: „Vitézségért” – A Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremmel kitüntetettek a második világháborúban (Szeged, 2011.) 21-29. o.